- 4 bögre fehér finomliszt (50 dkg),
- 4 evőkanál burgonyapehely,
- 1 teáskanál kristálycukor,
- fél kocka friss élesztő (2,5 dkg),
- fél bögre langyos tej (1,25 dl),
- fél-háromnegyed bögre langyos víz (szűk 2 dl),
- 2-3 teáskanál só,
- 2 evőkanál étolaj vagy egy evőkanál zsír,
Az élesztőt a cukorral elkevert langyos tejben felfuttatjuk.
Az összes hozzávalót beleöntjük egy dagasztó tálba.
Géppel vagy kézzel lágy tésztává dagasztjuk, majd takarjuk le vagy tegyük kelesztőtálba, és hagyjuk nagyjából a kétszeresére kelni. Ha a tészta nem elég lágy, akkor adjunk hozzá még vizet, ha nagyon lágy, akkor pedig lisztet!
A tésztát vágjuk 9-12 részre attól függően, hogy kisebb vagy nagyobb zsemléket szeretnénk-e.
Gömbölygessük zsemlékké őket.
Helyezzük őket sütőpapírral bélelt sütőlemezekre, vágjuk be srégen, két-három helyen a tetejüket, majd hagyjuk őket letakarva kelni nagyjából húsz percig.
Spricceljük vagy kenjük le őket alaposan vízzel, majd 190 fokra előmelegített sütőben süssük őket szép aranyszínűre, nagyjából 20 perc alatt.
A száraz anyagokat, a lisztet, a sót és a élesztőt egy keverő tálban összekeverem. Majd a vízzel jól összekeverem, és konyharuhával letakarva, 2 órára kelni hagyom. Miután megke...
Elkészítési idő: Nehézség: KönnyűA liszteket leszitáljuk, a vizet langyosan hozzáadjuk, majd összedolgozzuk autolizáljuk. Nagyjából fél egy órát hagyjuk, hogy a liszt jól megszívja magát a vízzel' Ekkor hozzáadju...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyűhttps://www.facebook.com/groups/280135839123738/posts/1292236911246954/?__cft__[0]=AZXmmJoTe2TKY0TEl81LUREfkEzrDBT9XCG5ejd_wKkt2XL_OlUBTeG_3anenld0kXj8S6WXe6qWm9qpUPuVqQKu7QwjyBH0f...
Elkészítési idő: Nehézség: KönnyűElkészítése: A sütőt 200 fokra kapcsoljuk! A száraz hozzávalókat egy keverőtálba szórjuk, majd a közepébe beleöntjük a kefirt és a vizet. Kézzel olyan tessék-lássék módra összed...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű