Családireceptkönyv.hu

Karácsony 🎄

Pácolt tojás (megcsinálni)


Írta:

Nehézség: Könnyű
print

Hozzávalók:


Foglalkoztat a tojás tartósítása. Nagyon szeretem a füstölt olajban eltett fürjtojást, csak igen borsos ára visszatart gyakori élvezetétől. A kicsi termetű tyúkocskáim most kezdenek igazán tojni, sőt elég sok japán csirkém is van, aminek a tojása igazán alkalmasnak tűnik a tojáspácoláshoz, füstöléshez. Míg füstölőm nem lesz, megelégszem a pácolt tojással, hiszen annak a fogyasztása is nagy élmény.


Hozzávalók:


12 db közepes méretű tyúktojás, (chabo, vagy japán tyúk tojása, , természetesen más féle tojás is használható,pl fürjtojás, de annak a méretéhez kell az üveget választani.)
1csokor friss tárkony, (szárított tárkonyból 2 kiskanállal)
1 kis fej lila hagyma, vagy egy csokor snidling apróra vágva
2 tk mustármag,
2 tk fekete szemes bors,
4 gerezd pucolt fokhagyma zúzva,
4 kisebb szárított piros csilipaprika,
2,5 dl víz,
2,5 dl fehérborecet,
2 tk só.




Elkészítése:


Keményre főzzük a tojásokat, és alaposan lehűtjük, majd megpucoljuk. Összeforraljuk az ecetet a vízzel és a sóval. Egy megfelelő méretű üveget előkészítünk, az aljára tesszük a fűszereket és a tojásokat ráhelyezzük. A páclével leöntjük, és lezárjuk a tetejét. Egy hétre a hűtőben tároljuk, azután fogyasztható. Eltartható egy hónapig, ha marad belőle. A fehérje kemény marad, míg a sárgája krémes és omlós.

Trükkök, tippek, praktikák:


Kinek a kedvence ez a recept?


favorite Kedvenc receptnek jelölés Kedvenc receptem

Recept típusa:


Ünnepi ételek,
Beszéljétek meg főzési tapasztalataitokat
Recept ajánló
Avatar
Írta: Monamari
Narancsos kacsacomb
Narancsos kacsacomb

A páchoz a felolvasztott kacsazsírt ízlés szerint kakukkfűvel, rozmaringgal, őrölt borssal jól keverd össze. A combokat mosd meg, sózd be, és forgasd be jól a pácba, majd néhány ór...

Elkészítési idő: 35 perc, pácolá
Nehézség: Közepes
share
Avatar
Írta: Réffy
Pulykamell aszalt szilvával
Pulykamell aszalt szilvával

A húst hosszanti irányban négy centiméterenként kicsit bevágjuk, majd sóval és borssal bedörzsöljük. Tetszés szerint egyéb fűszer is használható (pl. rozmaring, bazsalikom). A vágá...

Elkészítési idő:
Nehézség: Könnyű
share
Avatar
Írta: Kriszta
Tejszínes narancsleves karácsonyra
Tejszínes narancsleves karácsonyra

A tejszínes narancsleveshez a narancslevet alacsony lángon melegíteni kezdjük, beletesszük a cukrot, vaníliás cukrot, fűszerezzük gyömbérrel, fahéjjal, kardamommal, forrásig főzzük...

Elkészítési idő:
Nehézség: Könnyű
share
Avatar Rozsdás csirke
Rozsdás csirke

A kisütésnél nem fontos a zsiradék, de aki szeretné, hogy hirtelen ropogósra süljön, az őre akkor lehet 1 evőkanál olaj alá, vagy önmagában mehet egyből a serpenyőbe, vagy a tepsib...

Elkészítési idő: 50 perc
Nehézség: Közepes
share
close add person Belépés recent_actors Regisztráció account_balanceASZF info Impresszum thumb_up Facebook oldalunk