60 dkg liszt
3 dl tej
6 dkg olvasztott vaj
3 evőkanál cukor
2,5 dkg élesztő
1 tojás
csipet só
Töltelék
25 dkg lekvár
Tetejére
1 tojás
Langyosíts tejet, adj hozzá egy teáskanál cukrot, majd keverd hozzá az élesztőt. Hagyd felfutni 10-15 perc alatt. Ha szépen megemelkedik, tedd az átszitált liszthez, keverd hozzá a sót, a maradék cukrot és a tojást. Az olvasztott vajat csak a végén csorgasd hozzá. Dagassz lágy, hólyagos tésztát. Rakd egy tálba, takard le, és meleg helyen keleszd meg körülbelül egy óra alatt.
Ha a tészta a duplájára emelkedik, borítsd lisztezett felületre, és nyújtsd ujjnyi vastagra. Vágj körülbelül 8x8 centis négyzeteket, és mindegyikre tégy lekvárt. Ne sajnáld, de arra vigyázz, hogy ne folyjon majd ki sütés közben. Tekerd fel egyesével a buktákat. Egy tepsit kenj ki vajjal, ebbe sorakoztasd a tekercseket. Nyugodtan közel rakhatod a buktákat egymáshoz, nem baj, ha összesülnek. Takard le ruhával, és keleszd még 30 percig. Ezalatt ismét szépen megemelkednek.
A megkelt tekercseket kend meg felvert tojással. Rakd 180 fokra előmelegített sütőbe, és süsd körülbelül 25 percig. Ha a teteje szép piros, kiveheted a sütőből. Hagyd kihűlni. Ha szükséges, hidegen tépkedd szét.
A langyos tejhez keverjük a cukrot, majd belemorzsoljuk az élesztőt. A lisztet tálba tesszük, hozzáadjuk a sót, a sütőport és összekeverjük. Az élesztős tejet elkeverjük a joghurtt...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű2 deci langyos, cukros tejben elkeverjük az élesztőt és 2 evőkanálnyi lisztet. Fél órát hagyjuk állni, vigyázzunk, ki ne fusson! Majd az olajat és a maradék tejet meglangy...
Elkészítési idő: Nehézség: KönnyűA lisztet a dagasztótálba szitáljuk, a közepébe kis mélyedést igazítunk, ebbe szórunk a cukorból 1 evőkanállal, majd rámorzsoljuk az élesztőt és felöntjük a meleg tejjel. 10 per...
Elkészítési idő: 2,5 óra Nehézség: Könnyű