13 dkg zabkorpa
3 dkg kókusz vagy világos tönkölyliszt
4 dkg kókuszreszelék
(1 teáskanál mézeskalács fűszerkeverék)
3 evőkanál olíva olaj
1 db tojás sárgája
4 dkg xilit vagy más növényi eredetű édesítőszer
1 teáskanál sütőpor
1 késhegynyi só
Kb 1,5 dl kókusztej
A zabkorpát a liszttel a kókuszreszelékkel, a mézes fűszerrel, a sóval és a sütőporral összekeverjük. Az egészet egy mély tálba öntjük,hozzá adjuk a 3 evőkanál olajat,a tojássárgáját, és a xilit-et, először ezeket kezdjük morzsolni, úgy hogy folyamatosan veszünk hozzá apránként lisztet. Amikor már a massza teljesen morzsalékossá vált adjunk hozzá annyi tejet amennyivel egy jól gyúrható tésztát kapunk,majd pihentessük hűtőben egy fél órácskát.
A sütéshez diónyi mennyiségekből kis gömböket formálunk ki a masszából, majd két tenyerünk között kissé szétlapítjuk őket. Ha puha kekszet szeretnétek akkor kevésbé nyomjátok össze, de ha ropogós kekszre vágytok akkor annyira lapítsátok ki amennyire csak tudjátok. A korongokat sütőpapírral kibélelt tepsire helyezzük egymástól 2 cm távolságra,mert sütés közben a kekszecskék nagyobbak lesznek! K.b.15 percig süssünk egy-egy adagot,a kész kekszet dobozban napokig tárolhatjuk hűtés nélkül is! :D Próbáljátok ki nagyon,de nagyon finom!
Először a banánokat egy villa vagy egy botmixer segítségével pürésítjük. Összekeverjük a szárazanyagokat, azaz a lisztet, a sütőport, szódabikarbónát, egy csipet sót, a fahéjat és...
Elkészítési idő: 1 óra Nehézség: Könnyű
A Ramát a cukorral és a vaníliával keverd habosra, add hozzá egyesével a három tojás sárgáját és egy egész tojást, a gőz fölött megolvasztott étcsokit és a darált diót. A három toj...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű
A tésztához kettéválasztottam a tojásokat, a fehérjét kemény habbá vertem. A sárgájához hozzáadtam a cukrot, és nagyon krémesre, habosra kevertem kézi mixerrel. Rászitáltam a süt...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű