600 g Nagyi titka kelt tészta süteményliszt
50 g margarin
20 g friss élesztő
2,5 dl tej
0,3 dl citromlé ?
2 db tojás ?+1 a kenéshez
5-6 evőkanál cukor
0,5 kávéskanál só
50 ml langyos cukros /1 mokkáskanál/ tejben az élesztőt felfuttatom.
A többi hozzávalót, kezdve a folyékony részekkel, keverőtálba rakom. /én a kenyérsütőmet használom erre a célra/ Hozzáadom a felfuttatott élesztőt és kelt tészta programon elindítom. Dagasztás után egy órát hagyom a gépben, ahol szépen megkel.
A tésztát lisztezett felületre borítom. És négy részre osztom.
A darabokból egyenként lapokat nyújtok, majd feltekerem őket. Jó vékonyra nyújtom, hogy minél több tekerés legyen benne.
A feltekert tésztát kicsit megsodorgatom, hogy hosszabb legyen, majd 2-2 darabból, félbehajtva, négyes fonással kalácsot fonok. /akinek ez nem sikerül, lehet egyszerűen hármas fonással is készíteni/
Szilikon formákba helyezve 3/4 órán keresztül konyharuhával letakarva langyos helyen kelesztem, majd egész, felvert tojással lekenem a tetejét.
180 fokra előmelegített sütőben 45 perc alatt szép barnára sütöm. 30 perc után kiveszem a szilikon sütőedényből és a rácson sütöm tovább. 40 perc múltával légkeverésre állítom a sütőt, a hőfokot pedig 150 fokra és így sütöm még 5 percig. Amikor kész rácsra helyezve hagyom kihűlni.
Feltét: párizsi,kolbász, hagyma,tojás, sajt....
Elkészítési idő: Nehézség: KözepesDagasztógéppel 10 percig dagasztottam a hozzávalókat. Kelesztőtálban 3 órát kelt Kinyújtottam, kiszaggattam. Deszkán még kelt 1 óra 30 percet. Kókuszzsírban sütöttem. Zsírba...
Elkészítési idő: Nehézség: NehézA felfuttatott élesztőt és a többi hozzávalókat jól megdagasztjuk. Közepesen kemény tésztát kapunk. Duplájára kelesztjük. Kelesztés után a 18 cm-es fa rudakat alufóliával bevonjuk...
Elkészítési idő: 60 Nehézség: Közepes1. Turmixgépben daráljuk össze a kölest és a hajdinát. Én egy magasabb és egy közepes fokozatot szoktam váltogatni, amíg kb. dara finomságú nem lesz a keverék. Ekkor mérjük a turmi...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű