1 db. szép hátsó csülök,
1 kg savanyú káposzta,
3 fej vöröshagyma,
50 dkg sertés comb,
2 db fokhagymagerezd,
6 evőkanál olaj,
4 dl tejföl,
só,
babérlevél,
őrölt fekete bors,
kömény,
rizs.
A sertéshúst vágjuk kockára, a csülköt daraboljuk, jól megmossuk.
2 fej hagymát tisztítsuk meg, apró kockákra vágjuk.
Egy edényben hevítsük meg az olajat, és tegyük rá a hagymát, majd pirítsuk üvegesre.
Tegyük rá a kockára vágott húst,a csülköt, sózzuk, keverjük jól meg, és fehérítsük ki a húskockák minden oldalát.
Ezután húzzuk le a tűzről, és szórjuk meg pirospaprikával. Miután elkevertük, visszatehetjük a tűzre. Kis vizet önthetünk rá, és főzzük majdnem készre. Közben ízlés szerint tehetünk rá még sót, borsot, köményt, és zúzott fokhagymát.
Közben a savanyú káposztát mossuk át alaposan, és tegyük oda egy edényben főni. Tehetünk a káposztához babérlevelet, egy fej vöröshagymát egészben.
Ha a káposzta és a pörkölt is majdnem kész akkor öntsük össze őket és egy marék megmosott rizst adjunk hozzá és pár perc alatt készre főzzük.
Kb. 10-percig lefedve hagyjuk, hogy a rizsszemek jók legyenek és tejföllel tálaljuk.
Jó étvágyat kívánok!
A felszeletelt hust,soztam,borsoztam Egy kissebb tepsibe olajat ontottem,beletettem a husokat,megszortam préselt fokhagymaval Keves vizet ontottem alaja, es letakartam aluminium...
Elkészítési idő: 1oraKevés olajban üvegesre pároljuk az apróra vágott hagymát, beletesszük a feldarabolt paradicsomot, sóval, borssal ízesítjük, és lassú tűzön pároljuk. Hozzáadjuk paradicsompürét, a k...
Elkészítési idő:A húst a többi hozzávalóval alaposan eldolgozom, majd fóliára téve téglalap alakúra nyújtom. A töltelék hozzávalóit is tetszés szerint aprítom, összekeverem, majd elosztom a fasí...
Elkészítési idő: