Családireceptkönyv.hu

Karácsonyi mázas sonka


Írta:

Elk. idő: 2 óra
Adag: 10+
Nehézség: Közepes
print

Hozzávalók:


A sonkához:
1-2 kg-os sertéslapocka, kicsontozva, összekötve
4 púpozott ek barna cukor
3 rúd fahéj
5-6 szegfűszeg
3 csillagánizs
1 db gyömbér szeletekre vágva
2 ek só
sok őrölt bors
2 narancs félbe vágva
4 mandarin félbe vágva
2 ág rozmaring
5 babérlevél
kb. 2 l alaplé vagy víz

A mázhoz:
30 dkg baracklekvár
2-3 kanál balzsamecet
1 narancs leve és héja

A francia rakott burgonyához:
1-1,5 kg burgonya
1,5-2 dl jó minőségű tejszín
1,5-2 dl tej
15-20 dkg kecskesajt

Elkészítés:


Egy jó nagy lábost felmelegítünk, beletesszük a barnacukrot, a fahéjat, a csillagánizst, a szegfűszeget, a felszeletelt gyömbért, a narancsokat és a mandarint félbevágva, a rozmaringot, a babérlevelet, valamint egy kevés sót és borsot. Alacsonyabb lángon dolgozzunk, nehogy odaégjen. Ugyanitt játszhatunk a gyümölcsökből kijövő nedvességgel is. Ha már karamellizálódtak, helyezzük bele a lapockát , és öntsük fel alaplével, vagy előmelegített vízzel, és főzzük addig, míg meg nem puhul. Ez praktikusan olyan 1,5-3 óra alatt következik be. Fontos, hogy rajta hagyjuk a bőrét, mivel ez védi meg a zsírréteget attól, hogy szétfőjön.

Ha már megfőtt (hústűvel ellenőrizzük), akkor vegyük ki, és hagyjuk kicsit kihűlni. Amikor már nem forró, fogjunk egy éles kést, és óvatosan húzzuk le a bőrét, melyet nyugodtan eldobhatunk.

Egy lábosban kezdjük el felmelegíteni a baracklekvárt, adjunk hozzá egy kevés balzsamecetet, egy narancs reszelt héját, és kifacsart levét, majd egy kicsit forraljuk egybe őket. amikor ez megvan, öntsük rá a bőrtelenített sonkánkra, úgy, hogy mindenhová jusson belőle. Szurkáljuk meg mindenütt szegfűszeggel a karácsonyi hangulat jegyében, majd 175 fokra előmelegített sütőbe dugjuk be, és süssük olyan 30-45 percig légkeveréssel.

Miközben a sonka sül, elkészítjük a francia rakott burgonyát. Ehhez vékonyra felszeleteljük a krumplit, és egy kivajazott jénaiba elkezdjük rétegezni őt, valamint a kecskesajt-darabokat. Fele-fele arányban összekeverünk tejszínt és tejet, majd ha a jénai betelt, felöntjük vele, és 180 fokon 45 perc alatt készre sütjük

Ha a sonkára rápirult a máz, és a hús is megsült a burgonyával egyetemben, nincs más hátra, mint feltálalni a családnak minden idők legjobb karácsonyi vacsoráját, és élvezni a mennyeien finom ízeket.

Trükkök, tippek, praktikák:


Karácsonyi mázas sonka

Kinek a kedvence ez a recept?


favorite Kedvenc receptnek jelölés Kedvenc receptem

Recept típusa:


Köretek, Sertés húsból készült ételek, Ünnepi ételek,
Beszéljétek meg főzési tapasztalataitokat
Recept ajánló
Avatar Csokis csoda torta
Csokis csoda torta

A tojások sárgáját habosra kevered a cukorral, vízzel, és a kakaókkal, majd a végén beleteszed a kemény habbá vert tojásfehérjét. (a fehérjét érdemes villával belekeverni a masszáb...

Elkészítési idő: 2 óra
Nehézség: Közepes
share
Avatar Mézeskalács puha
Mézeskalács puha

1. A lisztet elkeverem a szódabikarbónával és a mézeskalács fűszerrel, majd elmorzsolom a vajjal/margarinnal. Majd a többi hozzávalóval egy jól formázható masszává gyúrom. A mézet...

Elkészítési idő:
Nehézség: Könnyű
share
Avatar Karácsonyi  gyümölcskenyér
Karácsonyi gyümölcskenyér

Az aszalt gyümölcsöket megszórjuk a teljes mennyiségből elvett 3-4 ek. liszttel és összekeverjük. A teljes mennyiségből elvett margarinnal kikenjük, kilisztezzük a gyümölcskenyér f...

Elkészítési idő: 1 óra
Nehézség: Könnyű
share
close add person Belépés recent_actors Regisztráció account_balanceASZF info Impresszum thumb_up Facebook oldalunk