70 dkg szeletelt, kockázott tarja
3 nagy fej vöröshagyma, fél karikára vágva
40 dkg burgonya, vékony karikára vágva
30 dkg zöldpaprika, szeletelve
30 dkg paradicsom, szeletelve
3 gerezd fokhagyma, összetörve
20 dkg rizs, félig megfőzve
Olaj, só, bors
A húst lábasba tesszük kevés olajjal. Fűszerezzük sóval, borssal, fokhagymával, és kevés vizet öntünk alá, majd félig megpároljuk, hozzáadjuk a tört fokhagymát, fűszerezzük.
A paprikát, paradicsomot és burgonyát is felkarikázzuk.
Egy tűzálló tálat kikenünk olajjal, beletesszük a vöröshagyma, a burgonya, a zöldpaprika és a paradicsom felét, rá a félig megpárolt rizst, és jöhet a hús.
Erre ismét egy réteg burgonya, zöldpaprika, paradicsom kerül. Kevés húst hagyjunk a tetejére is.
Közben minden sort kicsit megsózunk, borsozunk, ráöntjük a húsból maradt levet.
Letakarjuk alufóliával és 160 fokos sütőbe toljuk egy órára. Illetve annyi időre, amíg minden megpuhul.
Közben ellenőrizzük, hogy elég-e a folyadék-mennyiség. (Lehet, hogy nem szükséges vizet hozzáadni, mert a zöldségek is engednek levet.)
Egy óra múlva levesszük a fóliát és megpirítjuk.
6 szelet csontnélküli karaj, amit folpack fóliával letakarva jól kiklopfolunk, végül mind a két oldalát besózzuk, ha megvan félre tesszük . A töltelékhez 0,5 kg darálthús, 2 db áz...
Elkészítési idő: 1 óra Nehézség: Közepes
- Összekeverem a darált húst a rizzsel és a fűszerekkel - Megtöltöm vele a kicsumázott paprikákat. Nem kell nagyon tele tölteni, mert nőni fog a rizs - Lábosba rakom és annyi viz...
Elkészítési idő: kb 2 óra Nehézség: Közepes
A fokhagymát megtisztítjuk. A húst befűszerezzük. A sertéscombot egy lábasba tesszük a fokhagymával, zsírral és a köménymaggal. Annyi vizet öntünk rá, hogy félig ellepje és fedő a...
Elkészítési idő: Nehézség: Közepes