8 kg vegyes őzhús, lehetőleg minden részéből: lapocka, comb, nyak, borda
kerüljön a bográcsba (lábosba)
8-10-15 db babérlevél, attól függően, hogy mennyire aromás
1 kg vöröshagyma
2-3 gerezd fokhagyma
1 fej lilahagyma
1-2 db zöldpaprika
2-3 db közepes sárgarépa
2 db zöldség (fehérrépa)
őrölt pirospaprika
só
mustár
tejföl
zsír
A vöröshagymát vágjuk apróra és zsírban dinszteljük meg. Amikor szép üveges, akkor adjuk hozzá a pirospaprikát, majd a kockára vágott őzhúst. Lassú tűzön pirítsuk, várjuk meg, amíg a hús kezdi a levét engedni, és csak ezután tegyük bele a babérlevelet, a kockára vágott zöldpaprikát, és a kockára vágott zöldségeket, végül ízlés szerint sózzuk. Ha folyamatosan kis lángon főzzük, akkor a hús a zöldségekkel együtt szépen megfő a saját levében, nem szükséges vizet adni hozzá. Ha látjuk, hogy nagyon elfőné a levét, akkor viszont kevés vízzel pótoljuk. Arra ügyeljünk még, ha jó édes sárgarépával készítjük, csak kevesebbet tegyünk bele, mert az őzhús édes lesz tőle. Amikor a hús már puhára főtt, tegyük bele a nagyon apróra vágott lilahagymát, ízesítsük mustárral, tejföllel és kevés aszalt cseresznyével. Egyet forraljunk rajta és már el is készült. Zsemlegombóccal kínáljuk.
Szalvétagombóc
A zsemlét 1x1 cm-es kockákra vágjuk.
A margarint/vajat megolvasztjuk, a tojások sárgáját elkeverjük a tejjel, az olvasztott margarinnal, hozzáadunk 1/2 tk sót, és kevés borsot.
Ezt a keveréket ráöntjük a kenyérkockákra, hozzáadjuk a petrezselymet, átforgatjuk.
A tojások fehérjét kemény habbá verjük, ezt is belekeverjük a masszába, ekkor már összeáll, és kissé ragacsos, de formázható masszát kapunk.
Elfelezzük, és mindkét darabot (külön-külön) frissen tartó fóliába csomagoljuk, szalámi formát alakítunk, a fólia két végét összecsavarjuk-összesodorjuk, hogy ki ne csússzon. Úgy képzeljük el, mint a szaloncukrot.
Épp csak gyöngyöző vízbe helyezzük a rudakat, és 40 percig "főzzük", félúton megfordítjuk.
A hust megmossuk leszeleteljuk ,labasba rakjuk .Megpucoljuk a zoldsegeket es lereszeljuk ,ezt is ra szorjuk utanna johetnek a fuszerek .aztan johet az ecet es a viz .Oda tesszuk f...
Elkészítési idő: 1 ora kkb Nehézség: KönnyűA kockára vágott hagymát és a felkockázott szalonnát kevés zsíron sütni kezdem, majd hozzáadom a lereszelt répát, gyökeret, zellert, a feldarabolt paprikát, paradicsomot, lekvárt....
Elkészítési idő: Nehézség: KönnyűA combokat csíkokra vágott szalonnákkal és fokhagymákkal tűzdelem meg, majd az öntöttvas edényem aljára pakolom mindet. A combokra még dobálok szalonnát, fokhagymát, jöhetnek a fűs...
Elkészítési idő: Nehézség: KönnyűA húst fölszeleteljük, szalonnával megtűzdeljük, sózzuk, borsozzuk, forró zsírban hirtelen megsütjük, és egy lábasba helyezzük. A sárga és fehérrépát, a vöröshagymát karikára vág...
Elkészítési idő: Nehézség: Nehéz