40 dkg liszt
1 db tojás
1 csipet só
1 dl langyos vízbe 1 evőkanál 10 %-os ecet + még 0,5 – 1 dl víz
30 dkg háj
10 dkg liszt
A 30 dkg hájat és a 10 dkg lisztet összedolgozzuk és 3 felé osztjuk.
A többi hozzávalóból összeállítjuk a tésztát és vagy kézzel, vagy géppel dagasztjuk 10 percig.
Én dagasztó géppel dagasztottam, a gépből kivéve még csapkodtam a deszkához, illetve a sodrófával is ütögettem a tésztát, gyönyörű tészta lett a végeredmény. Szép fényes sima tészta.
Ezt kinyújtottam 1 – 1,5 cm magasra, az első gombóc hájat (a másik kettőt hideg helyre tettem) rákentem, rányomkodtam a tésztára, a kezem melegétől kicsit lazult a háj, hogy szép egyenletes legyen, az ujjaimmal csíkosra húzkodtam. Meghajtogattam, balról jobbra, jobbról balra egymásra hajtottam, majd alulról felfelé és felülről lefelé hajtottam egymásra. Arra ügyeltem, hogy mindig így legyen előttem, tálat borítottam rá, hagytam fél órát pihenni. Kinyújtottam, így ahogy előttem volt, és ismét megkentem a második gombóc hájjal, hajtottam, ahogy előbb írtam. Megint hagytam fél órát pihenni és harmadszor is a nyújtás után ment rá a harmadik gombóc háj. Meghajtottam, ahogy előzőleg. Ismét fél óra pihenés következett. Ezután kinyújtottam 0,5 cm vastagra, tűzben forrósított késsel a tésztát széltében kétfelé vágtam, a két fél tésztát pedig hosszában kb. 3 cm széles csíkokra vágtam.
Felvertem tojásfehérjét, azzal óvatosan megkentem a csíkokat, vigyázva, nehogy lecsorogjon az oldalára, mert akkor nem nyílna szét, majd ezeket a csíkokat belefordítottam barna nádcukorral kevert vágott dióba. Egymástól 2 cm távolságra ráhajtottam őket az őzgerinc sütő púpos oldalára.
Forró, 220 fokra előmelegített sütőbe tettem, amit visszavettem 200 fokra és nagyjából 10-15 perc alatt készre sütöttem légkeverésen. Gyönyörűen szétnyíltak a leveles rétegek.
A másik hájasnak ugyanez a tésztája és az eljárás vele, annyi különbséggel, hogy azt a tésztát kb. 1 cm vastagra nyújtottam, tűzforró késsel vágtam nagyjából 6 x 6 cm –es négyzetekre.
A közepére töltelék került, illetve házi szilvalekvár. A töltelék darált dió barna cukorral keverve, bele barack lekvár, hogy összefogja. Ebből 1 teáskanál ment rá. Félbe hajtottam, de lehet átlósan is egymásra hajtani, így ment a tepsibe. Légkeverésen sütöttem 220 fokon 20 percig.
Gasztroangyal – Erdély 2. 2016.02.27.
Borbás Marcsi műsora
Csíkmadaras, Gáll Timi receptje
https://www.youtube.com/watch?v=rQWoAT4IYHk
tészta: Az egészet simára kevertem és egy sütőpapíros tepsibe öntöttem. 180 fokra előmelegített sütőben 30 perc alatt megsült. Tűpróbával ellenőriztem krém A rizstejet fel...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű1. A lisztet, a porcukrot, a fűszert és a szódabikarbónát egy nagy tálban összekeverjük. 2. Ezután hozzáadjuk az enyhén megolvasztott margarint. Nálam ez úgy nézett ki, hogy mikró...
Elkészítési idő: 1-1,5óra Nehézség: KözepesA kávét lefőzzük, a pudingot a csomagoláson leírtak szerint megfőzzük, majd egy picit hűtjük. Ha langyosra hűlt belekeverjük a vajat. A habtejszínt felverjük. A kávéba egyenként b...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű5 tojásfehérjét felverem pici só bele. Az 5 tojássárgát 270 gramm cukorral kikeverem, hozzáadok 1 dl vizet ez után 1 dl olajat. Utána hozzáadok 300 gramm finomlisztet és 1 csoma...
Elkészítési idő: 1 óra Nehézség: Könnyű