65 dkg búzafinomliszt, 10 dkg teljes kiőrlésű búzaliszt, 1 púpozott evőkanál só, 4 evőkanál olaj, kb. 3 dl langyos víz, 1 adag kovász; a kovászhoz: 15 dkg főtt krumpli, 10 g szárított élesztő vagy 3,5 dkg friss élesztő, 1 evőkanál cukor, 1,5 dl langyos tej vagy víz, 3 púpozott evőkanál liszt; továbbá: kevés liszt.
Elkészítjük a kovászt: az áttört vagy lereszelt langyos krumplit eldolgozzuk a cukorral, az élesztővel meg a tejjel, majd belekeverjük a lisztet is. Letakarva, hűvös helyen néhány órán át hagyjuk kelni, dolgozni. A lisztet tálba szitáljuk, hozzáadjuk a sót, majd a közepébe mélyedést csinálunk, beletesszük a kovászt meg az olajat, és további langyos víz hozzáadásával hólyagosra dagasztjuk. 20 percig hagyjuk kelni, majd óvatosan átgyúrjuk. Egy kosarat vagy megfelelő méretű tálat kibélelünk tiszta konyharuhával, azt megszórjuk liszttel, és belehelyezzük az átgyúrt tésztát. Letakarva, langyos helyen hagyjuk duplájára kelni, majd kiborítjuk, megformázzuk, és sütőpapírral leterített tepsire helyezzük. 20 percig kelesztjük ismét, majd 170 fokra előmelegített sütőben 45-50 percig sütjük. Akkor jó, ha az alját megütögetve kopogó, kongó hangot hallunk. Végül 220 fokra emeljük a hőt, és 5-6 perc alatt rápirítunk. A sütőből kivéve fakanállal leütögetjük az esetlegesen megégett héjat, majd kézi reszelővel simára reszeljük-egyengetjük (kihagyható műveletek). Rácsra téve hagyjuk kihűlni.
Ha van kéznél 1-2 káposztalevelünk, a megformázott kenyeret arra is ráhelyezhetjük; a káposztalap, ahogy Erdélyben nevezik, különleges aromát kölcsönöz a kenyérnek.
Víz, cukor, élesztő fut Liszt, só dagaszt. Átgyúr, kel 1 óra. Átgyúr 30 perc kel. Átgyúr oszt 6 felé,gömbölyít, kel 5 perc Tenyérrel formál, kel 20 perc, megszór liszt Sütőbe...
Elkészítési idő: Nehézség: KönnyűDie Kartoffeln in einem Topf mit gesalzenem Wasser aufkochen und 20 Min. weichgaren. Dann über einem Sieb abgiessen, gründlich abtropfen und ausdämpfen lassen. Anschliessend fein s...
Elkészítési idő: Nehézség: KönnyűA kefirt keverjük össze a szódabikarbónával, adjuk hozzá a tojást és a növényi olajat. A lisztet állandó keverés mellett apránként adjuk hozzá a masszához. Addig gyúrjuk, míg egy...
Elkészítési idő: Nehézség: Nehéz1 dl langyos tejben elkeverjük a cukrot, belemorzsoljuk az élesztőt, és meleg helyen hagyjuk kelni. Minden hozzávalót összegyúrunk. Addig gyúrjuk-dagasztjuk, amíg jól formázható,...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű