Omlós vaníliás karikák

25 dkg margarint,
12 dkg porcukorral nagyon jól kikevertem. Szórtam bele egy pici szódabikarbónát és pici sütőport és tovább kevertem. Amikor ezzel is megvoltam, rá szórtam kb. 30 dkg lisztet. Most jöhetett rá a tej, amivel lágyítottam a tésztát, ja, és tettem bele vaníliaaromát - kérek mindenkit, hogy ne kövezzen meg a vaníliaaroma miatt, vállalom, szégyenlem, de én szeretem -, ja, és vagy 2 tasak vaníliás cukrot. Annyi tejet adtam hozzá, hogy nem folyós, de jól kanalazható lágy tésztát kapjak. És mivel hatalmas szomorúságomra nincs sem kenyérsütőgépem, de semmilyen kekszcsináló szerkentyűm sem, maradt a plasztik nyomózsák, csőrös véggel. Bele kínlódtam a tésztából a zsákba kb. 2 evőkanállal, és nyomtam, kínlódtam a kerek kekszeket. Egyáltalán nem néztek ki jól, de mire megsült az első adag, el kellett ismernem, hogy elég pofásak lettek. Kb. a tészta felénél tartottam, amikor az igen színvonalas kekszcsinálóm megadta magát, és már nem a csőrös végén, hanem orrán szájján, különböző nem kívánatos szakadásokon keresztül csak jött a tészta, és jött szanaszéjjel. Ezek már amorf, oda plattyintot kis förmedvények lettek. Ekkora dísznóollal azt hiszem még egy esküvői torta elkészítése sem járt volna. A lényeg, hogy be kell szereznem valami szuper szerkentyűt, mert megunhatatlan, harsogós, finom, lágy, és omlós kekszek születtek, pont olyanok, amilyenre vágytam.