Hozzávalók: Az első tésztához 3 tojás (szobahőmérsékleten) 9 dkg cukor 7.5 dkg liszt 1 csipet só 1.5 dkg kakaópor 9 dkg megolvasztott, de már kihűtött vaj A második tésztához 4 tojás (szobahőmérsékleten) 12 dkg cukor 9.5 dkg liszt 1 csipet só 2.5 dkg kakaópor 12 dkg megolvasztott, de már kihűtött vaj A töltelékhez 2 dl habtejszín 10 dkg fehér csokoládé 10 dkg vaj 2 tojásfehérje, szalmonella ellen kezelt 5 dk porcukor A bevonathoz 25 dkg étcsokoládé 1.25 dl tejszín 2 evőkanál keményítőszirup A tortaforma előkészítéséhez vaj és finomliszt
1. A töltelékhez a fehér csokoládét apróra vágjuk és kevergetve összeolvasztjuk a tejszínnel. Kihűtjük, majd a hűtőben 3 óra alatt jéghidegre hűtjük. (1 nappal korábban is elkészíthető. Hűtőben tartjuk.)
2. A tésztához a sütőt előmelegítjük 175 fokra. Kivajazzuk, kilisztezzük a 22 cm átmérőjű, tölthető tortaforma mindkét részét.
3. Előkészülünk 1 adag tésztához. Ehhez a 3 tojást és a 9 dkg cukrot 5 perc alatt habosra keverjük. Ezután hozzászitáljuk a csipetnyi sóval és a 1,5 dkg kakaóporral elkevert 7,5 dkg lisztet, majd egy fakanál segítségével óvatosan elkeverjük. Végül hozzáöntjük a 9 dkg kihűlt olvasztott vajat, majd ezt is elkeverjük a tésztában.
4. A tésztát belesimítjuk a tölthető tortaforma kisebbik részébe és 25-30 perc alatt megsütjük. Rácsra téve kihűtjük.
5. Ugyanígy elkészítjük másik tésztát a tölthető tortaforma másik részében. (1 nappal korábban elkészíthető. Folpackba csomagolva tároljuk szobahőmérsékleten.)
6. A bevonathoz az étcsokit apróra vágjuk és egy kis edényben kevergetve összeolvasztjuk a tejszínnel. Ezután átöntjük egy keverőtálba, majd lassú fokozatra kapcsolt robotgéppel hozzádolgozzuk a keményítőszirupot, aztán evőkanálnyi mennyiségekben a puha vajat. Kihűtjük, majd hűtőben 1-1,5 óra alatt kenhetően sűrűre dermesztjük. (1 nappal korábban is elkészíthető. Hűtőbe tartjuk.)
7. A töltelékhez a vajat megolvasztjuk. A tojásfehérjékből lágy habot verünk, amelyhez apránként hozzászitáljuk a porcukrot, és tovább verjük, amíg kemény hab nem lesz. Ezután tiszta, száraz habverőkkel a fehér csokis tejszínt is habbá verjük. A tejszínes habba fakanállal óvatosan beleforgatjuk a fehérjehabot, végül az olvadt vajat is elvegyítjük benne.
8. A tésztákat kivesszük a formákból és a horpadásokat arányosan megtöltjük a töltelékkel.
9. A két megtöltött tésztát összeillesztjük úgy, hogy a töltelékes részük kerüljön egymásra. A torta tetejét és oldalait bekenjük a csokis bevonattal. A tortát 1 napra hűtőbe tesszük, hogy összeérjenek az ízei
1. 30 dkg darált kekszet 10 dkg margarinnal és 5 dkg porcukorral, egy kevés tejjel összegyurmázni és kibélelni vele 1 lecsatolható oldalú tortaformát (21 cm-t). 2. 50 dkg geszt...
Elkészítési idő:A piskótát a recept szerint megsütjük, majd ahogy kihűlt 4 lapba vágjuk. A tej 90%-át a cukorral feltesszük melegedni. A maradék 10%-ban elkeverjük a pudingport. Ahogy a tejb...
Elkészítési idő:1. Az egész tojásokat a cukorral, vaníliával habosra kavarjuk, hozzáadunk 2 ek lisztet, majd a puha vajat. 2. Amikor szép sima a massza, belekavarjuk a többi lisztet, sütőport,...
Elkészítési idő: