1 db nyers sertés csülök
babérlevél
egész fekete bors
vöröshagyma
olaj
Száraz pác:
só
pirospaprika
bors
fokhagyma
őrölt kömény
méz
A csülköt ízesítjük egész fekete borssal, babérlevéllel és karikára vágott vöröshagymával, tálba tesszük, és olajat öntünk rá. Ebben a pácban hagyjuk állni a húst legalább 3-4 napig. Ennyi idő alatt magába szívja az ízeket, és sütéskor is sokkal szaftosabb marad.
A pácolást követően kivesszük a csülköt az olajból, és alaposan bekenjük zúzott fokhagymával, illetve a száraz páchoz használatos fűszerekkel. A mézet és a paprikát főleg a húsosabb részekhez használjuk, mert ezek könnyen megsülhetnek, akár meg is éghetnek a csülök bőrén.
Kétféleképpen készíthetjük el. Az egyik lehetőség, hogy kerámia edényben először lefedve sütjük, majd ha megpuhult, pirosra sütjük. Közben néhányszor meglocsoljuk a saját kisült zsiradékával.
A másik lehetőségünk, hogy előmelegített sütőbe tesszük, és 250 fokon sütjük 40 percig. Ezután visszavesszük a hőfokot 130-150 fokra, és lassan, 3-4 óra alatt készre sütjük, közben locsolgatjuk.
A zsíron vagy olajon megpirítjuk az apróra vágott szalonnát, majd hozzáadjuk a csíkokra vágott tarját és az átpréselt fokhagymát. A húst fehéredésig pirítjuk, majd hozzáadjuk a...
Elkészítési idő: Nehézség: KözepesA sertés fej húsos részét megkenem a mustárral, és bele dörzsölöm a BBQ száraz pácot. A bőrös részét lemosom a citromlével, szárazra törlöm, majd meghintem a fokhagymás sóval. 1...
Elkészítési idő: 6 óra Nehézség: NehézKell kb. 60-70 dkg hátszín egyben, amit egy serpenyőben nagy lángon (olaj nélkül!) kérgesre sütünk minden oldalán. Kicsit hagyjuk hűlni, addig pedig: Lereszelünk egy citrom héját...
Elkészítési idő: 1,5 óra Nehézség: KözepesEgy kis tálban keverd össze a cukrot, a pirospaprikát, a fokhagymaport, a sót és a borsot. Dörzsöld be vele alaposan a megmosott, megtisztított húst, figyelj, hogy mindenhova jusso...
Elkészítési idő: 8:30h Nehézség: Könnyű