2 piskótatekercs, lekvár, csokis piskóta 3 tojásból, 5 ek cukor, 1 dl víz, 0,5 liter tejszín, gyümölcs
1. Két piskótatekercset sütünk, lekvárral megkenjük.
2. Egy mélyebb tálat folpackkal kibélelünk és körbe rakjuk a felszeletelt piskótatekerccsel. (kb. 1.5-2 cm-es szeletekre vágjuk)
3. Gömbölyű csokis piskótát sütünk 3 tojásból (egy kislábasban) a tál méretéhez mérten, mert bele kell a közepébe férnie.
4. 5 evőkanál cukrot 1 dl vízzel sűrűre főzünk majd langyosra hűtjük.
5. 0,5 literes lehűtött tejszínt felverünk és hozzá keverjük a cukoroldatot, együtt keményre verjük.
6. A díszítéshez tegyünk félre a habból a többibe ízlés szerinti apró kockára vágott gyümölcsöt keverünk.
7. A csokis piskótát kettévágjuk és betöltjük habbal. A piskótatekercseket vastagon megkenjük a gyümölcsös habbal és a kis tortát belehelyezzük a közepébe, habbal kitöltjük a formát.
8. A tetejére vékony piskótát sütünk méretre vágva jól rányomkodjuk, folpackkal letakarjuk és legalább 6 óráig hűtőbe tesszük.
9. Tálcára borítjuk a tortát és díszítjük.
- A tészta hozzávalóiból piskótatésztát készítünk, majd kikent tortaformába (24 cm) öntjük és 180 fokra előmelegített sütőben kb 25 perc alatt készre sütjük /tűpróbát végezzünk/. H...
Elkészítési idő:4 tojásos piskóta az alap. ( ez nincs a hozzávalók között) Belerakjuk a tortaformába és jöhet a kész krém. Krém: a joghurtot összemelegíteni a zselatinnal ( nem szabad felforraln...
Elkészítési idő:A vajat a porcukorral habosra keverjük, majd néhány gyors mozdulattal belekeverjük a tojássárgáját és az olvasztott csokoládét. A tojásfehérjéből és a kristálycukorból nem túl kem...
Elkészítési idő: 70 perc