tésztához: 1 kg liszt, kb. 2 dl víz, 5 dkg só, 2,5 dkg élesztő, 5 dl tej, 1 dkg porcukor
feltéthez: 5 dl tejföl, 10 gerezd fokhagyma, 8 fej közepes vöröshagyma, kolbász, szalonna, sonka, sajt, egyéb feltét ízlés szerint
1. A 2,5 dkg élesztőt felfuttatjuk 5 dl langyos tejben, a tetejére rászórunk 2 marék lisztet és az 1 dkg porcukrot.
2. Az 1 kg liszthez hozzákeverjük az 5 dkg sót.
3. A kovászt ráöntjük a lisztre, és elkezdjük kézzel összedolgozni.
4. Folyamatosan öntjük hozzá a vizet, ahogy a tészta fokozatosan magába veszi. Olyan állagúnak kell lennie, mint a lángos tésztának. Ez tulajdonképpen kenyértészta.
5. A tésztát letakarjuk, és 2 órán át kelesztjük.
6. Ezután lisztezett gyúródeszkán átgyúrjuk, majd három részre szedjük szét, és 1 órán át keresztül kelesztjük.
7. Amíg a tészta kel, elkészítjük a feltétet. 4-5 szelet szalonnát serpenyőben kisütünk, majd a szalonnákat kitesszük egy kis tányérra.
8. A kisült szalonna zsírjába beletesszük a felkarikázott hagymát, üvegesre pirítjuk, majd beletesszük az előzőleg apróra vágott fokhagymát, megsózzuk, aztán tovább pirítjuk, ízlés szerint tehetünk bele 1-2 csipet borsot is.
9. Ha jól összepirult, ráöntjük a tejfölt, és 1-2 percig főzzük.
10. Kinyújtjuk a tepsi méretére a tésztát kb. 1-1,5 cm vastagra.
11. Rátesszük a tepsire, 5 perc alatt elősütjük, majd kivesszük, és rákenjük a tejfölös mártást, ízlés szerint kolbászt, sonkát, szalonnát és sajtot teszünk rá.
12. Betesszük a sütőbe, és 35-40 percig sütjük.
A lisztbe beletesszük az áttört burgonyát és a sót. 2-3 evőkanál langyos tejben felfuttatjuk az élesztőt a cukorral, és ezt is hozzáadjuk. A maradék langyos tejjel tésztát dagasztu...
Elkészítési idő: 1 óra Nehézség: KönnyűA cukkinit reszeld le, forgasd össze a sóval és hagyd állni 10 percre. Facsarj ki annyi lét a cukkiniből, amennyit csak tudsz. A kifacsart cukkinihez keverd hozzá a finomra vágot...
Elkészítési idő: Nehézség: NehézA pizzatésztához - Egy nagy keverőtálban, lehetőleg egy állványos keverőben, keverje el az élesztőt és a mézet meleg vízben. Tartsa 5-10 percig, vagy amíg buborékok képződnek, és a...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű1. Langyos cukros tejben felfuttatni az élesztőt, a lisztet a vízzel, olajjal, sóval összekeverni majd hozzáadni az élesztős cuccot! 2. Kicsit nyúlós de nem ragacsos tésztát ke...
Elkészítési idő: Nehézség: Nehéz