menu

Családireceptkönyv.hu

Leopárd kalács diótöltelékkel


Írta:

Adag: 1 kalács
Nehézség: Közepes
print

Hozzávalók:


♥ TÉSZTA
50 dkg liszt,
7 g szárított élesztő,
1/2 mokkáskanál só,
8 dkg fruktóz (vagy 12 dkg cukor),
3 tojássárgája,
1 citrom héja,
2,5 dl tej,
1/2 dl olaj,
3 teáskanál kakaópor,
1-2 teáskanál olaj, vaj,
kevés liszt;
♥ TÖLTELÉK
22 dkg őrölt dióbél,
40 ml víz,
8 dkg fruktóz (vagy 12 dkg cukor),
1 evőkanál rumkivonat;
továbbá:
tojásfehérje,
1 evőkanál fruktóz,
2-3 evőkanál víz.

Elkészítés:


A tészta hozzávalóit összegyúrjuk és hólyagosra dagasztjuk. A tésztát elosztjuk úgy, hogy az egyik fele kissé nagyobb legyen. A kisebbikbe belegyúrjuk a kakaóport meg az olajat, illetve szükség esetén kevés lisztet, és a kétféle tésztát külön tálakban duplájára kelesztjük. A töltelékhez a fruktózból (cukorból) és a vízből szirupot főzünk, majd belekavarjuk az őrölt diót, és elkeverjük. Rumkivonattal ízesítjük, majd néha megkavarva hagyjuk teljesen kihűlni. Mindkét megkelt masszát 7 részre osztjuk, és szép kerek gombócokat formálunk belőle, majd rendre, párosával (egy barna és egy fehér) mindegyiket vékony, ovális lappá nyújtjuk. A tölteléket is nagyjából 7 felé osztjuk, és minden adagból kb. ujjnyi vastag rudat sodrunk. A töltelékrudat ráhelyezzük a barna lapra, a lap széleit megkenjük tojásfehérjével, és feltekerjük. Így helyezzük rá a fehér lapra, azt is megkenjük fehérjével, majd feltekerjük és megsodorjuk, mígnem eléri a tepsi hosszának méretét. A tepsit kikenjük vajjal, megszórjuk liszttel, és belehelyezzük a kalácsrudakat. Még 30-40 percig hagyjuk kelni, majd lekenjük tojásfehérjével, és 180 fokos sütőben 35-40 perc alatt megsütjük. Ha a teteje túlságosan sülne, a hőt mérsékeljük 170-160 fokra, és a kalácsot takarjuk le sütőpapírral vagy alufóliával. Miután megsült, lekenjük a vízben feloldott fuktózzal/cukorral, és 2-3 percre visszatoljuk a sütőbe. Ha kihűlt, szeleteljük és kínáljuk. Megjegyzés: Rozi utólag mondta, hogy a rudakat a tepsi hosszának kétszeresére nyújtotta-sodorta, majd kettévágta, és úgy helyezte tepsibe. Ezért lett az ő mintája sokkal sűrűbb,leopárdosabb. No, de ez nem változtat a kalács ízén, finomságán, és igazából a látványán sem. Szóval, ki-ki úgy készítse, ahogy szimpatikusabb. :) Megjegyzés 2: Ha valaki töltelék nélkül készítené, akkor a kisebbik adag tésztát is ossza ketté (ahogy a fotókon is látszik), és kétféle árnyalatúra "fesse meg" kakaóval. Az egyiket, a világosabbikat, rúddá sodorja, mint itt a diótölteléket, és tovább ugyanazok a lépések.

Leopárd kalács diótöltelékkel

Kinek a kedvence ez a recept?


favorite Kedvenc receptnek jelölés Kedvenc receptem

Recept tipusa:


Kalácsok,
Beszéljétek meg főzési tapasztalataitokat
Recept ajánló
Avatar
Írta: janos
Štrudla sa smokvama
Štrudla sa smokvama

Način pripreme: Od navedene količine mlakog mleka odvojiti 4-5 kašika, staviti kvasac sa kašičicom šećera i pustiti da nadođe. Umutiti puter, dodati mleko sa kvascem, staviti so,...

Elkészítési idő: 2
Nehézség: Közepes
share
Avatar Fahéjas fátyol
Fahéjas fátyol

A mérce a szokásos 2,5 dl-es bögre! :-) Hozzávalók: – 3 bögre fehér finomliszt (37,5 dkg) – 1 bögre 2,8%-os tej (2,5 dl) – 1 csomag szárított élesztő (7 g-os, megfelel 2,5 dk...

Elkészítési idő:
Nehézség: Könnyű
share
Avatar Bejgli (mákos és diós)
Bejgli (mákos és diós)

Töltelékek elkészítése: Először a töltelékeket készítjük el, mert ki kell hűteni. Mákos: A vizet a cukorral összeforraljuk, majd hozzáadjuk a mákot, darált kekszet vagy zs...

Elkészítési idő:
Nehézség: Könnyű
share
Avatar
Írta: Krilla
Fonott kalács(Tűpárna és habverő)
Fonott kalács(Tűpárna és habverő)

A tojásokat és a vizet külön kevertem össze, majd beleforgattam a száraz részt. 10 percet állni hagytam, utána sütőpapíron formáztam. Annyira nyilván nem fonható könnyen, mint egy...

Elkészítési idő:
Nehézség: Könnyű
share
close add person Belépés recent_actors Regisztráció assignment_ind Belépés recent_actors Regisztráció account_balanceASZF info Impresszum thumb_up Facebook oldalunk