50 dkg finomliszt
12 g só
2,5 dkg élesztő
250 ml víz
3 evőkanál olaj
5 dkg langyos margarin
Az összes hozzávalót belemérem a dagasztótálba, és lágy, de nem túl puha, az edény falától könnyen elváló tésztát dagasztok. Lisztes kézzel bucit formázok belőle, meghintem a tetejét is kevés liszttel, és félreteszem pihenni
Meleg helyen kb. 40 perc alatt duplájára kel.
Ekkor lisztezett felületre borítom, és megformázom. Én most kimondottan szögletes kenyeret terveztem, hogy szép formás szendvicseket lehessen készíteni belőle, ezért egy sütőpapírral bélelt püspökkenyér formába egyengetem, és alaposan meg nyomkodtam, hogy szépen elterüljön a formában. Edénybe víz, hogy gőzben süljön.
Egy nagyobb tepsit rátettem a tetejére. Újabb 40 percet pihent így, közben előmelegítettem a sütőt 230 fokra. A fedőtepsivel együtt tettem be sülni, amit csak 15 perc után vettem le. Ekkor 210 fokra levettem a hőfokot,így sült 20 percig. Ezután a sütőpapírral együtt kivettem, és a rácsra téve sütöttem még 15 percig.
Sütés előtt és után spriccelni vízzel.
1. TangZhong keverék elkészítése a hozzá járó lisztek és víz 3-5 percen át, gyors keverés melletti kb. 80C°-on történő összemelegítésével. A cél egy csomómentes zselés állag eléré...
Elkészítési idő: sok! :) Nehézség: KözepesHáromszor hajtogatom 20 percenként, 2 órát kelt.
Elkészítési idő: Nehézség: NehézAz összes hozzávalót simára keverjük, 5 percig állni hagyjuk, egy kipapírozott tepsire öntjük és 190-200 fokos sütőben kb. 20 percig sütjük. Szeletelve tálaljuk.
Elkészítési idő: Nehézség: NehézA lisztet, a sót, a tejfölt, a vizet, a pörkölt szaftját és az élesztőt a kenyérsütőgép üstjébe mérjük. 20 perces dagasztás programmal egy könnyű, de nem ragacsos tésztát készítünk...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű