Hozzávalók 1 -2 rúdhoz:
1 db csontozott füstölt csülök
9-10 szelet karaj
20 szelet bacon
1 nagy vöröshagyma
2 evőkanál mustár
300-400 g reszelt sajt
2 tojás
liszt
A csülköt előző este vízben főzzük puhára, kb. 1 és fél óra alatt.
Mikor már langyos, szedjük le a húst és vágjuk kis falatokra.
A hagymát apró kockákra vágjuk és zsíron megdinszteljük.
A csülköt a hagymát és a mustárt összekeverjük és egy zárható dobozba hűtőbe tesszük.
A karaj szeleteket kiklopfoljuk, sózzuk és szintén hűtőbe tesszük.
Másnap a sütőt 180 fokra előmelegítjük
Az őzgerinc formát kibéleljük baconnal, úgy hogy a szélén túllógjon, ezt majd a tetejére hajtjuk a végén.
Beleszórunk egy marék sajtot, majd a lisztbe és tojásba forgatott hússzeletekkel kibéleljük.
Újra sajtot szórunk rá, majd az előző nap elkészített csülök töltelékkel jól megtömjük.
Ismét sajt jön, majd a maradék tojásba, lisztbe forgatott, karaj.
Megint sajt, amire ráhajtogatjuk a lelógó bacon szeleteket, és még a maradék baconnal a hiányzó részeket is befedjük.
A nagy gáztepsibe helyezzük az őzgerincformát, hogy ha sülés közben kifolyna a leve akkor legyen mi felfogja.
Szép pirosra sütjük 180 fokon, kb. 1 óra alatt, majd kivesszük, a gáztepsibe sütőpapírt helyezünk és a formából a csülkös rudat óvatosan ráfordítjuk, így toljuk vissza a sütőbe és a másik felét is pirosra sütjük
A tepsit kikenjük és a tésztát ketté osztjuk, az elsőt kinyújtjuk és a tepsibe tesszük, erre tesszük a kihűlt pudingot amibe belekeverünk 1/2 l tejfölt, és 1 cs vaníliás cukrot,...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű
Az élesztőt felfuttatjuk a tejben. Ehhez a langyos tejbe tesszük az élesztőt, és a porcukrot. Elkeverjük, majd 10 percre félretesszük. Mikor felfutott az élesztő, összeállítjuk a...
Elkészítési idő: Nehézség: Könnyű