Családireceptkönyv.hu

Karácsony 🎄

8 téli lélekmelengető leves a hűvös napokra


Írta:

Nehézség: Könnyű
print

Hozzávalók:


Paradicsomleves

Egy doboz konzerv paradicsomot lábasba öntünk. Feltöltjük vízzel. Zúzzunk össze fél gerezd fokhagymát és tegyük a levesbe. Melegítsük meg az egészet és valamivel forrás előtt, húzzuk le a tűzhelyről. Fűszerezzük borssal és valamilyen fűszerzöldséggel (szárított petrezselyem, metélőhagyma, ecetben eltett kapor). Tegyük vissza a tűzre és főzzünk bele cérnametéltet.

Céklaleves burgonyával

Egy kg céklát héjában megfőzünk és a fazékba reszeljük. 10 dkg füstölt szalonnát üvegesre pirítunk és a céklához adjuk, majd citromos vízzel feleresztjük. Apró kockára vágott burgonyát főzünk bele. Tejföllel, tojással habarjuk és felfőzzük.

Céklaleves

Személyenként egy közepesen nagy céklát hámozunk meg, és vágjuk szeletekre, vagy kockára, öntsük le 3 dl vízzel és tegyük főni. Fűszerezzük törött borssal, esetleg őrölt köménymaggal. Szórjunk a levesbe egy kevés reszelt tormát és öntsünk hozzá 2 kávéskanál citromlevet, vagy helyette 2 kanál joghurtot. Tálalás előtt szórjuk meg finomra vágott metélőhagymával.

Savanyú tojásleves

1 evőkanál olajjal és 1 kávéskanál liszttel készítsünk világos rántást, majd engedjük fel személyenként 3 dl joghurttal kevert vízzel. Pici ecettel, 1 babérlevéllel, sóval, reszelt citromhéjjal ízesítjük. Tálalás előtt egy személyre egy tojást ütünk bele óvatosan, hogy a fehérje és a sárgája egyben maradjon. Ha a tojás megkeményedett, tálaljuk.

Borleves

Egy liter jó borhoz 1 liter vizet öntünk, hidegen 3 tojássárgájával és 15 dkg porcukorral jól elkeverjük, tűzre állítjuk, és habverővel folytonosan verjük, hogy a tojás össze ne fusson. Miután egyszer felfőtt levesszük a tűzről és pár percig még tovább verjük. Ízlés szerint fűszerezhetjük fahéjjal, szegfűszeggel, citrom- és narancshéjjal, amelyeket főzés előtt teszünk bele. Forrón tálaljuk.

Korhelyleves

Savanyú káposztának leszűrt, s ha nagyon savanyú, vízzel felhígított levét fazékban felforraljuk. Vékony barna-piros rántást készítünk, teszünk bele egy késhegynyi paprikát és ugyanannyi apróra vágott vöröshagymát (nem pirítjuk meg). Aztán felöntjük a káposztalével, majd a káposztából megfelelő mennyiséget és egy jókora szál füstölt, karikára vágott kolbászt belefőzünk a levesbe, kevés borssal és sóval. Tálaláskor 2-3 kanál tejfölt teszünk bele.

Tejkrémleves

Egyforma mennyiségű lisztből és vajból világos rántást készítünk, meleg tejjel feleresztve megsózzuk, és 15-20 percig főzzük. A levestálba elhabarunk 2 tojássárgáját, dió nagyságú vajjal, és ráöntjük a forró levest. Pirított zsemlekockákkal tálaljuk.

Csurgatott tojásleves

Apróra vágott petrezselyemzöldjét és kevés reszelt vöröshagymát vajban megpirítunk, hozzáadunk kevés sót és paprikát, felöntjük vízzel és főni hagyjuk. Másik edényben simára keverünk 2 egész tojást 1 kanál liszttel, és a forró levesbe csurgatjuk. Tálaláskor 2 kanál tejfölt keverünk bele.

Trükkök, tippek, praktikák:


Forró és tartalmas téli leves receptek, hiszen ilyen hidegben másra nem vágyunk, mint egy jó forró levesre! Ilyenkor jön a legjobban egy testet és lelket melegítő leves

8 téli lélekmelengető leves a hűvös napokra

Kinek a kedvence ez a recept?


favorite Kedvenc receptnek jelölés Kedvenc receptem

Recept típusa:


Meleg levesek,
Beszéljétek meg főzési tapasztalataitokat
Recept ajánló
Avatar Gyömbéres sütőtökkrémleves megfázásra
Gyömbéres sütőtökkrémleves megfázásra

A hagymát három perc alatt üvegesre pároljuk az olajon, hozzáadjuk a fokhagymát és a gyömbért, és kevergetve további két percig pirítjuk. Ezután hozzákeverjük a tisztított és felda...

Elkészítési idő: 40-45 perc
Nehézség: Könnyű
share
Grízgaluska leves
Grízgaluska leves

A zöldségeket megtisztítjuk, a répát, a zöldséget, zeller gumót és a burgonyát kockára vágjuk. Az olajat felmelegítjük, és rádobjuk a zöldségeket és megpároljuk, majd...

Elkészítési idő: 1,5
Nehézség: Könnyű
share
Avatar Köménymagleves - pirított kockával
Köménymagleves - pirított kockával

Felkockázzuk a kenyeret, és berakjuk az előmelegített sütőbe. Szárazon elkezdjük pirítani a köményt, majd amikor már elkezd pattogni, ráöntjök az olajat, a lisztet, utána lehúzzuk...

Elkészítési idő: 10 perc
Nehézség: Könnyű
share
Avatar Anita féle Gulyás
Anita féle Gulyás

1 dl olajban megpirítjuk a szalonnát, majd rá a kockára vágott hagymát, és üvegesre pirítjuk. Ezután bele a kockára vágott husit, só és kb. 45 percig sütjük. Közben vizet és bort ö...

Elkészítési idő: 1,5 óra
Nehézség: Könnyű
share
close add person Belépés recent_actors Regisztráció account_balanceASZF info Impresszum thumb_up Facebook oldalunk